A szerző az 1970-es évek közepén kezdte rendszerezni az ország különböző vizein végzett megfigyeléseinek adatait, amiket a hazai és a nemzetközi szakirodalom megállapításaival is összevetett. Munkájának eredménye a Magyarország halai – biológiájuk és hasznosításuk c. monográfia 1985-ben elkészült kézirata volt, amely először 1989-ben, majd változatlan tartalommal 1992-ben jelentetett meg.
Egy 1985-ben lezárt ismeretanyagú monográfia a mai követelményeknek már nem felel meg. Az egyes halfajok védelmével és állományalakításával kapcsolatban akkoriban megfogalmazott javaslatok egy része a gyakorlatban már megvalósult, míg mások aktualitásukat veszítették.
A szerző saját adatai a monográfia első megjelenése óta gyarapították ismereteinket a tokfélék elterjedésével és a magyar halfauna új tagjaival kapcsolatban. Taxonómiai vizsgálatai a törpeharcsa rendszertani besorolását pontosították – társszerzőként – egy új alfaj leírásával. Igazolta egy, a magyar faunában új halfaj, a szivárványsügér előfordulását a hévízi hőforrások által kialakított, sajátos élőhelyi viszonyok között.
A gazdaságilag jelentős halfajok halászatáról és horgászatáról új statisztikai adatokkal kellett a monográfiát felfrissíteni.
Néhány halfaj rendszertani besorolása az elmúlt időszakban megváltozott, esetükben már az új tudományos neveket kell használni, amennyiben azokkal kapcsolatban már megegyezésre jutott a nemzetközi szakmai élet.
A fenti elvek folyamatos érvényesítésével készült el az 1997-es német nyelvű kiadás alapjául szolgáló kézirat, majd a 2002-es és a mostani, 2015-ös javított és bővített kiadás.